Kezdőlap
Kiadó helyiségek
Bérlők
Szolgáltatásaink
Gyakran ismételt kérdések
Galéria
Dokumentumok
Partnereink
Kapcsolat
Az Ön neve:
Email címe:
Hírek
Közel félmilliárd forintból rekonstruálják a Mura menti élőhelyeket
Az élőhelyek fejlesztését és rekonstruálását, az eltűnőben lévő külterjes legeltetés feltételeinek megteremtését és az ökoturizmust is szolgálja a Mura mentén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága (BFNPI) által 470 millió forintos támogatásból indított program.

A Mura mente komplex élőhelyfejlesztése és gazdálkodási centrum kialakítása címet viselő projektről pénteken Letenyén tartott sajtótájékoztatón Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára elmondta: a folyópart közelében gazdálkodási központot alakítanak ki, ahová mintegy 250 szürkemarhát telepítenek. A külterjes állattartás révén 250 hektáron tervezik az egykori legelők megtisztítását, újbóli használatba vételét - tette hozzá.

A politikus kitért arra is, hogy a korábbi hétéves európai uniós fejlesztési ciklusban 38 milliárd forintot fordítottak természetvédelemre, az országszerte működő tíz nemzeti park 93 projektet valósított meg és mintegy 100 ezer hektáron javították az élőhelyek állapotát. A jelenlegi uniós ciklusban, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében szintén 38 milliárd forintot használhatnak fel a nemzeti parkok, ami újabb 100 ezer hektáros terület javítását szolgálja, de más forrásokat is beszámítva együttesen mintegy 60 milliárd forintot fordíthatnak természetvédelmi célokra 2020-ig.  

A nemzeti parkok kezelésében összesen csaknem 300 ezer hektár védett állami terület található, így a két uniós ciklus idején ezek csaknem kétharmada kerül ismét természetközeli állapotba. A további programok pedig ökoturisztikát, látogatóközpontok kialakítását, gazdaságfejlesztést és természetvédelmet egyaránt szolgálnak.     A 38 milliárdos KEHOP-keretnek hozzávetőlegesen 60 százalékát fordítják élőhely-rehabilitációra. Magyarország teljes területének közel harmada - európai összehasonlításban is kiemelkedő arányban - ugyanis természetközeli állapotban maradt fenn, de a szétaprózott területek megóvása állandó, folyamatos beavatkozást igényel - jelezte a helyettes államtitkár.     

A KEHOP-források mintegy 13 százalékát területkezelésre fordítják, amelynek része a mintegy 14 ezres létszámú őshonos haszonállat-állomány - szürkemarhák, vízibivalyok, juhok - tartási feltételeinek biztosítása. A források mintegy tíz százalékát ökoturizmusra, látogatóhelyek, tanösvények kialakítására szánják - tavaly már 1,6 millióan váltottak jegyet a nemzeti parkok közel 300 látogatóhelyén -, az élettelen természeti értékek, mint a barlangok megóvására pedig a források hat százaléka jut - ismertette Rácz András.     

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselőjeként a Mura Nemzeti Program miniszteri biztosa azt mondta: a Mura térségének projektjei között az ez első jelentős program. A gazdaságfejlesztésre és turisztikai célok megvalósítására elfogadott Mura program az itt élők megtartását, egzisztenciájuk megteremtését vagy megőrzését, erősítését célozza.     

Szeretnék elérni, hogy a térségben a növénytermesztés és az állattartás felfuttatásával megteremtsék a magas szintű élelmiszeripari feldolgozást is. A másik elképzelés pedig az, hogy a Mura menti tájakat a hazai és a külföldi turizmus számára is kiaknázhatóvá tegyék - fogalmazott Cseresnyés Péter.     

Puskás Zoltán, a BFNPI igazgatója a 470 milliós Mura menti projekt részleteiről elmondta: a több mint 1900 hektáros, hat települést érintő tájvédelmi körzetben mintegy 200 millió forintból alakítanak ki egy új gazdálkodási központot. Ide szürkemarhákat telepítenek, amelyeket az ártérben legeltetnek, de a tartásukhoz szükséges istállókat, kiegészítő létesítményeket is megépítik, továbbá a szükséges eszközöket is beszerzik.     

A térségben mintegy 200 hektár legelőterületet használnak majd, helyreállítva ezzel az évszázados legeltetés hagyományát, de további 50 hektáron gondoskodnak az elgyomosodott cserjés területek megtisztításáról. A szükséges gépek megvásárlására további 200 millió forintot fordítanak.     

A projekt részeként másfél kilométeres, ártéri erdőket és a folyópartot érintő tanösvényt is létrehoznak, illetve tervezik a holtágak rehabilitációját is - részletezte a nemzeti park igazgatója.

Forrás: MTI - Kanizsa

2017.06.12

 

További hírek
B LIGHT
Foglalkoztatást segítő támogatások
ELEKTROMOS AUTÓ TÖLTŐ ÁLLOMÁSOK SZOMBATHELYEN
Jelentősen bővítette a kabinet a Digitális jólét programot
POWERUP! VERSENY START-UPOKNAK
Életet menthet, aki vért ad
Milliárdos támogatás a hazai startupoknak
Vállalkozásfejlesztést segítő pályázat
Mesterségük címere
B Light - Vissza nem térítendő támogatás

Projekt neve:

Nagykanizsa Inkubátorház és Innovációs Központ létrehozása

Global Online Shopping Store : Inplussale.com

Projekt kódszáma: NYDOP-10005
Kedvezményezett: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közreműködő szervezet:

Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft

2 Day Diet is a weight loss supplement that contains a blend of unique Chinese herbs which can prevent the digestion of dietary fat, hence reducing its absorption by the body. Its special formula help to burn, eliminate and reduce fat.Related article: Which nutrients are beneficial for eyes?

 

The study of fruta planta reduce weight found that people who suffering from diabetes supplement lot of vitamin B3 can cause elevated blood sugar, and the more dose, the more serious problems caused by blood sugar.Related article: 3 kinds of people should not eat vitamin